Napjaim – kis rózsafüzérgyöngyök –
              elperegnek ujjaim között.
       Morzsolgatva ábrándozom arról,
              meddig tart a mulandó,
                    meddig az örök.

(Mottó)

Pályakép

Elsősorban verseivel találkozhat az olvasó, de „zenél, fest“ – írják róla 1988-ban. Műveit egyaránt felhasználja kórus, zenekar, magyarnóta-énekes.
Szövegeihez gyakran társít dallamot, könyvbemutatóin, rendhagyó irodalomóráin állandó társa a gitár.
Időszakos és alkalmi kiadványok szerkesztője: Vadóc, Hétfőiek lapja… 2003-tól a Kőszeg és Vidéke munkatársa, majd főmunkatársa 2006 szeptemberétől egy éven át. Azt követően 2007 októberétől a Kőszegi Hírmondó alapító főszerkesztője a lap megszűnéséig (2008. ápr.), amikor is a Kőszeg és Vidéke felelős szerkesztői munkáival bízták meg.
2001 novemberében hét napot töltött Prágában, ahová hat nemzet gyermekirodalommal foglalkozó íróit, költőit hívták meg. A WEB PUBLISHING TRAINING magyar résztvevőin kívül a cseh, a román, a szlovák, a moldáv és a bolgár írók is bemutatták munkáikat.
A tréninget Norma Jean Sawicki és Susan Van Metre vezette. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szívesen ír.

Külön hangsúlyt fektet a határon túli gyermekközönségére. Versei, prózája megtalálható az Óperencia Magazinban (USA, Colorado), az Amerikai Magyar Naplóban és a Panorámában (Új Zéland), a Kispajtásban (Erdély), a Jó Pajtásban és a Mézeskalácsban (Szerbia) is.

Utóbb megjelent kötetei: a SZIVÁRVÁNYBÓL VÁNKOST, amely nemcsak verseket ajánl ifjú olvasóinak, hanem a rovásírás titkaiba is bepillantást enged, és az újabb "decemberi verseket" tartalmazó ÓARANY ÉNEK. Az ÁLOMBA RINGATÓ és a Tücsök Prücsök (s a testvérek Robi, Boti és Joli) kalandjait bemutató kiadványokkal a legkisebbek kedvét keresi.

Kötetei, szerkesztői munkái között találhatunk helytörténeti kiadványokat is.  A felnőtteknek szánt versgyűjteményei közül a Hajszálrepedések című vált a legismertebbé. A "vendégköltőket" is megszólaltató könyvről Bakó Endre írt recenziót (az írás kattintásra nagyobb méretben látható).

 
IWIW megosztásFacebookStartlap kedvenchez

Egyéb megjelenési formák

  • A Csalogató együttes Vizek felett c. lemeze megzenésített Tóthárpád-versekkel.
  • A Katáng együttes Itt van a szép, víg karácsony! c. CD-je a Csillagigéző-vel.
  • Cserkész 5. - a ReflektorFilm 43 perces DVD-je óvodásoknak, kisiskolásoknak Tóthárpád Ferenc-versekkel, mondókákkal, megzenésített versekkel (2011)
  • A Concordia-Barátság Énekegyesület jubileumi kiadványa (CD melléklettel, 2009), rajta az Itt élünk c. dal.
  • Vers Rozsnyai Aladár Szövetségben a fák világával c. filmjében (2008).
  • Sláger rádió, A szerelem hullámhosszán (2008. aug. 07.)
  • Sláger Rádió, Bársonyodba öltözöm - vers (2007. április 23. 22.40)
  • Novák-Kovács Ágnes: "Megszüljelek...? vagy Megöljelek" c. könyvének előszavában a Kisvárosi ballada című vers. (NO-KO- SAT, 2006)
  • Zenegér - Huzella Péter bemutatta a Kútkávára magot teszek c. könyvet, 2005. 03. 12-én.
  • Szomszédok voltak. Dokumentumfilm a kőszegi munkaszolgálatosokról (2005). Rendező-operatőr: Varga Zsuzsanna (Metaforum Film)
  • Művészeti falinaptár 2002 (szerkesztette, Szeged, 2001)
  • Verses, művészeti falinaptár 2001 (írta és szerkesztette, Szeged, 2000).
  • KŐSZEG (film), 1997. Készítette a TV2. Rendező Török Ilona. A film elején elhangzik A hegyek ölében. Elmondja Cseke Péter.

Kitüntetések, díjak

  • A Nem adtam mást c. vers feldolgozásával a Csalogató együttes Hangraforgó díjat kapott 2009-ben.
  • Mécs László Irodalmi Díj 2006-ban.
  • Egyetemi kitüntetéses oklevél (PTE) 2002-ben.
  • A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának kitüntető jelvénye 1989-ben.
-