Kútkávára magot teszek

MADÁRVILÁG VERSBEN, KÉPBEN

A szerzőpárosnak nem ez az első madárröpte, 2003-ban megjelent a Madárszárnyon című könyvecske, mely tizenhat madarat láttat, szólaltat meg. Mindkét könyv a madárszépség csodáját sugallja. Látványát Pápai Éva (Veszprémben élő festőművész) az akvarell könnyed, eleven, természetes színvilágával jeleníti meg, amint az egyes madarak fészkükön vagy faágakon ülnek, magukban és párjukkal figyelnek, beszélgetnek. A madarak az akvarelleken valósággal élnek, mozdulatukban és tekintetükben látni örökös éberségüket, az önvédelem természetes mozzanatát. Szín, mozzanat, lelkület valamennyi.
Tóthárpád Ferenc versei hol madárhangon szólalnak meg, hol a gyermekszáj mondókája szerint. A természetes hangú, népéletben megőrzött, egyszerű mondókákban felsejlik a madárélet megannyi mozzanata. A versritmus mintha gyermekszív dobbanása lenne.
Kútkávára magot teszek – ígéri a könyvcím. Nos a szerzőpáros  olyan „magot” tesz a könyvlapokra, melyek ismeretet és szeretetet hajtanak a gyermeklélek „káváján”. A könyv előszavában – a madárvilág szépségeinek megismerése mellett – éppen ezt hangoztatja Schmidt Egon, midőn arra figyelmez: „A madarak számos faja szerte a világon súlyosan veszélyeztetett. (…) Sok egyéb mellett az írott szó – legyen az próza vagy versek gyűjteménye – is segíthet abban, hogy minél többen figyeljenek oda a már ezer sebből vérző, de még mindig élő, lüktető természetre, és azon belül a tollas világra, a madarakra.”
(A Kútkávára magot teszek bemutatásra kerül a Szép Magyar Könyv Kiállításon, április 23-án, a budapesti Kongresszusi Központban.)

Balogh Ödön
(Napló, 2005. 02. 28. - részlet)

Kútkávára magot teszek
Versek és mondókák madarakról, Illusztrálta Pápai Éva, Kairosz, Bp., 2005.
A Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Kiállítás és Gyermekkönyv vásáron (2006) szereplő könyv.

Megrendelhető

 
IWIW megosztásFacebookStartlap kedvenchez
-